Támogatott cégalapítás idén is
Hárommillió forint tőkejuttatás mellett akár hat havi minimálbérnek megfelelő, vissza nem térítendő támogatást kaphatnak azok a munkanélküliek, akik saját vállalkozás indítását tervezik.A pályázati felhívás szerint azokat a - legalább három hónapja nyilvántartott álláskereső, vagy rehabilitációs járadékban részesülő - személyeket dotálja a kiíró, akik önmaguk foglalkoztatását egyéni vállalkozás keretében, gazdasági társaság tagjaként, illetve mezőgazdasági őstermelőként oldanák meg. A források egyelőre csak az Észak-Alföldi, Közép-Magyarországi és Közép-Dunántúli Régióban érhetőek el, ám tavasszal várhatóan a többi regionális munkaügyi központ is közzéteszi pályázati kiírását.
Általános szabályok
A pályázók maximum hárommillió forint kamatmentes tőkejuttatást, illetve legfeljebb hat havi minimálbérnek (2010-ben 73500 forint) megfelelő szubvenciót igényelhetnek. A támogatások - régiótól függően - együttesen és külön-külön is nyújthatók. A tőkejuttatás megszerzésének feltétele, hogy a pályázó legalább a beruházás bruttó költségeinek húsz százalékát elérő saját forrással, illetve - visszatérítendő tőkejuttatás esetén - megfelelő anyagi biztosítékkal (tehermentes ingatlan, készfizető kezesség, bankgarancia) rendelkezzen.
Akár hárommillió forint tőkejuttatást is kaphatnak a nyertesek
A tőkejuttatás nem haladhatja meg az összes beruházási költség nettó értékének nyolcvan százalékát, vagy - ha a támogatottnak nincs ÁFA-levonási joga - az ÁFÁ-t is tartalmazó érték nyolcvan százalékát. A leendő vállalkozók többek közt új tárgyi eszközök beszerzéséhez, ingatlan- és üzlethelyiség vásárláshoz vagy bővítési, korszerűsítési, átalakítási beruházásokhoz igényeltek tőkejuttatást.
A nyertes álláskeresőnek vállalnia kell, hogy a hatósági szerződés megkötéséig megkezdi vállalkozói tevékenységét és azt legalább a támogatás folyósításának ideje alatt fenntartja. A vállalkozónak a szubvenció fogadására, pénzforgalmának lebonyolítására, illetve a visszafizetések teljesítéséhez bankszámlát kell nyitnia, engedélyezve az azonnali beszedési megbízást (inkasszó) is. A támogatás elnyerésének további feltétele, hogy a pályázó rendelkezzen a vállalkozás pénzügyi és piaci megalapozottságát bemutató üzleti tervvel.
Pályázatok régiónként
A támogatás formája, mértéke és feltételei régiónként eltérőek. Az Észak-Alföldön például - a pályázati felhívás szerint - egyáltalán nem igényelhető tőkejuttatás; kizárólag a kötelező legkisebb munkabérnek megfelelő, legfeljebb hat hónapig folyósított támogatásért szállhatnak ringbe az álláskeresők. A pályázatokat 2010. szeptember harmincadikáig, a regionális munkaügyi központhoz nyújthatják be a leendő vállalkozók. A részletes feltételeket, szabályokat tartalmazó pályázati felhívás ide kattintva olvasható
Közép-Magyarországon hat havi minimálbérnek megfelelő szubvenció, illetve legfeljebb kétmillió forintig terjedő visszatérítendő tőkejuttatás igényelhető. A támogatások együttesen és külön-külön is nyújthatóak. A kiírás szerint 2010. január tizennyolcadika és november harmincadika között a regionális munkaügyi központhoz adhatók be a pályázatok.
Közép-Dunántúlon is mindkét említett támogatás igényelhető, itt azonban a visszatérítendő tőkejuttatás összege maximum hárommillió forint. A pályázatok beadási határideje ebben a régióban 2010. november harmincadika. A részletes pályázati felhívás itt olvasható.
A regionális munkaügyi központok tájékoztatása szerint a Dél-Dunántúlon február végén, Dél-Alföldön pedig tavasszal jelennek meg az önfoglalkoztatás támogatását célzó kiírások. Friss pályázati felhívások jelenleg a Nyugat-Dunántúli és az Észak-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központok honlapján sem érhetők el.




























