A cégvezetők is megjárhatják, ha nincs beszámoló
A Számviteli törvény és a Cégnyilvánosságról szóló törvény rendelkezései szerint minden kettős könyvvitelt vezető vállalkozó köteles a Számviteli törvény szerint készített beszámolóját letétbe helyezni és közzétenni. Éves, egyszerűsített éves beszámoló esetén az adott üzleti év mérlegfordulónapjától számított 150 napon belül, míg éves konszolidált beszámoló esetén az üzleti év mérlegfordulónapjától számított 180 napon belül
Mennyi adót csaltunk tavaly?
Az adóhatóság tavaly több mint 443 milliárd forintnyi nettó adókülönbözetet tárt fel, és az év során közel 396 milliárd forint nettó megállapítás vált jogerőssé.Az APEH közleménye szerint 2009-ben 280 573 ellenőrzést fejezett be, ami kismértékben meghaladja az előző évit (280 273). A vagyonosodási vizsgálatokban feltárt adókülönbözet egy vizsgálatra jutó összege 15 százalékkal, 9 millió forintra emelkedett. Folytatódott az áfacsalások elleni küzdelem, valamint a jövedelem (nyereség)-minimum alatt vallók ellenőrzése.
Figyelem! Így változnak a munkába járás szabályai
A szabályok módosulnak májustól, az alapelv viszont változatlan: munkába járás címén továbbra is csak akkor kell utazási költségtérítést fizetni, ha a dolgozó lakóhelye (tartózkodási helye), illetve munkahelye más-más településen van.
Jól járnak a csalók az APEH szigorításával
Több tízezer cég ellen indulhat gyorsított végelszámolás a mérlegbenyújtás elmulasztása miatt. Ennek révén azonban tömegével tűnhetnek el papíron tiszta, adócsaló, fiktív cégek is.Tömegével tűnhetnek el szankció nélkül vállalkozások, mert egy szigorítás miatt a mérlegbenyújtás elmulasztását követően az APEH felfüggesztheti az adószámot és a cégbíróság törölheti a társaságot. A szigorúbb szabályozás átmeneti intézkedésekkel tavaly lépett hatályba és az idén lesz általános érvényű.
Még ne az APEH-nak fizesse a hipa-t!
2010. március 17. szerda, 20:50
Még az önkormányzati adóhatósághoz kellett teljesíteni a 2010. március 15-én esedékes helyi iparűzési adóelőleg kötelezettséget az állandó telephelyhez kötött tevékenységet folytató adózóknak az önkormányzat által kibocsátott fizetési meghagyás alapján. Azok az adózók, akik az APEH-hoz fizettek be helyi iparűzési adóelőleget az elmúlt napokban, rosszul jártak el. Az APEH azonban a tévesen befizetett összegeket csak kérelemre tudja visszautalni azon adózók részére, akik nem a helyi önkormányzat felé teljesítették a március 15-ével esedékes befizetéseket. A tévesen befizetett összeg visszautalását az adózó 1017. számú kérelem benyújtásával kezdeményezheti az APEH-nál.
Kire és mire figyel oda az APEH 2010-ben?
2010. február 26. péntek, 21:45
Az állami adóhatóság vezetője az adóhatóság 2010-es ellenőrzési tevékenységére vonatkozó irányelvében ismertette adóellenőrzés kiemelt vizsgálati területeit. Kikre figyel oda az APEH?
További cikkeink...
Oldal 2 / 8



























