kedd, május 22, 2012
   
Text Size
Bejelentkezés

WEB REFERENCIÁK

This page require Adobe Flash 9.0 (or higher) plug in.

                                                                 

CÍMLAP      MAGUNKRÓL      KAPCSOLAT       KEDVEZMÉNYEINK      LINKEK        LYONESS TANÁCSADÁS     ŰRLAPOK      FÓRUM        BELÉPÉS         LETÖLTÉS

Támogatott cégalapítás idén is

Hárommillió forint tőkejuttatás mellett akár hat havi minimálbérnek megfelelő, vissza nem térítendő támogatást kaphatnak azok a munkanélküliek, akik saját vállalkozás indítását tervezik.

A pályázati felhívás szerint azokat a - legalább három hónapja nyilvántartott álláskereső, vagy rehabilitációs járadékban részesülő - személyeket dotálja a kiíró, akik önmaguk foglalkoztatását egyéni vállalkozás keretében, gazdasági társaság tagjaként, illetve mezőgazdasági őstermelőként oldanák meg. A források egyelőre csak az Észak-Alföldi, Közép-Magyarországi és Közép-Dunántúli Régióban érhetőek el, ám tavasszal várhatóan a többi regionális munkaügyi központ is közzéteszi pályázati kiírását.

 Általános szabályok

A pályázók maximum hárommillió forint kamatmentes tőkejuttatást, illetve legfeljebb hat havi minimálbérnek (2010-ben 73500 forint) megfelelő szubvenciót igényelhetnek. A támogatások - régiótól függően - együttesen és külön-külön is nyújthatók. A tőkejuttatás megszerzésének feltétele, hogy a pályázó legalább a beruházás bruttó költségeinek húsz százalékát elérő saját forrással, illetve - visszatérítendő tőkejuttatás esetén - megfelelő anyagi biztosítékkal (tehermentes ingatlan, készfizető kezesség, bankgarancia) rendelkezzen.


Akár hárommillió forint tőkejuttatást is kaphatnak a nyertesek


A tőkejuttatás nem haladhatja meg az összes beruházási költség nettó értékének nyolcvan százalékát, vagy - ha a támogatottnak nincs ÁFA-levonási joga - az ÁFÁ-t is tartalmazó érték nyolcvan százalékát. A leendő vállalkozók többek közt új tárgyi eszközök beszerzéséhez, ingatlan- és üzlethelyiség vásárláshoz vagy bővítési, korszerűsítési, átalakítási beruházásokhoz igényeltek tőkejuttatást.

A nyertes álláskeresőnek vállalnia kell, hogy a hatósági szerződés megkötéséig megkezdi vállalkozói tevékenységét és azt legalább a támogatás folyósításának ideje alatt fenntartja. A vállalkozónak a szubvenció fogadására, pénzforgalmának lebonyolítására, illetve a visszafizetések teljesítéséhez bankszámlát kell nyitnia, engedélyezve az azonnali beszedési megbízást (inkasszó) is. A támogatás elnyerésének további feltétele, hogy a pályázó rendelkezzen a vállalkozás pénzügyi és piaci megalapozottságát bemutató üzleti tervvel.


Pályázatok régiónként

 
A támogatás formája, mértéke és feltételei régiónként eltérőek. Az Észak-Alföldön például - a pályázati felhívás szerint - egyáltalán nem igényelhető tőkejuttatás; kizárólag a kötelező legkisebb munkabérnek megfelelő, legfeljebb hat hónapig folyósított támogatásért szállhatnak ringbe az álláskeresők. A pályázatokat 2010. szeptember harmincadikáig, a regionális munkaügyi központhoz nyújthatják be a leendő vállalkozók. A részletes feltételeket, szabályokat tartalmazó pályázati felhívás ide kattintva olvasható


Közép-Magyarországon hat havi minimálbérnek megfelelő szubvenció, illetve legfeljebb kétmillió forintig terjedő visszatérítendő tőkejuttatás igényelhető. A támogatások együttesen és külön-külön is nyújthatóak. A kiírás szerint 2010. január tizennyolcadika és november harmincadika között a regionális munkaügyi központhoz adhatók be a pályázatok.

 
Közép-Dunántúlon is mindkét említett támogatás igényelhető, itt azonban a visszatérítendő tőkejuttatás összege maximum hárommillió forint. A pályázatok beadási határideje ebben a régióban 2010. november harmincadika. A részletes pályázati felhívás itt olvasható.


A regionális munkaügyi központok tájékoztatása szerint a Dél-Dunántúlon február végén, Dél-Alföldön pedig tavasszal jelennek meg az önfoglalkoztatás támogatását célzó kiírások. Friss pályázati felhívások jelenleg a Nyugat-Dunántúli és az Észak-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központok honlapján sem érhetők el.

CALL CENTER - 1/422-0753

My Status

CÉGMENTŐ

 

Válságban a cége?

Nem bír a hatóságokkal?

Szeretné átvizsgáltatni cégét?

Nem ért egyeta határozat

ban szereplő bírsággal?

Segítünk. 

Írja le röviden problémáját és keressük.

ÜZENETKÜLDÉS 

 

 

English French German Italian Russian Spanish

KLIKK IDE ROVATUNK

Facebook

Cikkek

Article Like
Cégalapítás 0 forint összköltségért
Cégeladás
Azonnali cégalapítás
Az ügyvezetés mögöttes felelőssége
A cégvezetők is megjárhatják, ha nincs beszámoló
2011 Az új adócsomag fő pillérei:
Total: 0

Webes kereső

Egyéni keresés

Rólunk írták

I.W. Kft.

Szeretném kiemelni a cég precíz, pontos és gyors tájékoztatását és az ügyintézés gördülékenységét, hiszen itt tényleg könnyedén és gyorsan megy minden, ami a cégalapításhoz szükséges. Nagyon sok terhet vettek le a vállamról, így én valóban az üzletemre tudtam koncentrálni. Hálás vagyok az "emberi" hangnemért, amely manapság nagyon ritka, főképpen ezen a területen. Én magam biztosan ajánlani fogom a céget, ismeretségi körben.

Pethő-Zimmermann Csilla www.szallodaguru.hu
 
Üzleti Partner Kft.

Nagyon büszke vagyok rá, hogy mi lehettünk a Credit Entry első olyan ügyfelei, akik igénybe vették, a Cég, ingyen cégalapítás szolgáltatását. Velük való találkozásom után, valahogy úgy voltam, mint a lény a reklámban. "Mindent elintéznek helyettem és mindezt ingyen? Hát ti tudjátok!" Aztán elindult a gépezet. Egy-két napon belül, a segítségükkel, megalakult a cég. Minden nagyon gyorsan és hibátlanul zajlott.  Ezúton is szeretném megköszönni nekik.

Kósa Julianna www.rugalmashitel.hu
 
Digiwalker Kft.

Ingyen cégalapítás a piacon egyedülálló csomaggal. Gyors, korrekt ügyintézés. Apróbetű nélküli. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Petráki Adrián www.digiwalker.hu

 

 

Statisztika

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa114
mod_vvisit_counterTegnap513
mod_vvisit_counterEzen a héten627
mod_vvisit_counterMúlt héten3241
mod_vvisit_counterEbben a hónapban8950
mod_vvisit_counterMúlt hónapban13433
mod_vvisit_counterÖsszesen358685

INGYEN Céget barátainak

Ajánlja ismerősének szolgáltatásainkat.

Az Ön neve

Your e-mail

Your friend's e-mail  [-] [+]

Üzenet [+]

Hírlevélre feliratkozás










Hírlevelek 2009

10.000 HUF, csak úgy

 

Márciusi akció a Credit Entry Group.-nál:

Bankköltségeit csökkentse jelentősen, úgy hogy 10.000 HUF –al ajándékozzuk meg, mert felelősen gondolkozik.

 

Teendője mindössze, hogy márciusban váltson, nyisson bankszámlát segítségünkkel.

Ajánlatunk:

-         havi díjcsomag 399 Ft

-         Banknál vezetett Bankszámlára történő elektronikus forint eseti utalási megbízás teljesítése

-         Nem a Banknál vezetett bankszámlára történő elektronikus forint eseti utalás megbízás esetén 0,10% + 200Ft/tétel

-         Internet bank szolgáltatás díjmentes

-         Ingyenes Vállalati Bankkártya

-         Szerződés kötéstől számított két évig garantált kondíciók

-         Nincs hűségidő

-         Nincs feltétele a számlanyitásnak

-         Cégkivonat költségének átvállalásával.

 

 

Bankköltségeit csökkentse jelentősen, úgy hogy 10.000 HUF –al ajándékozzuk meg, mert felelősen gondolkozik.

 

 

 

Cégünk folyamatosan szűri a banki szektor szolgáltatásait. Kisvállalati csomagban az általunk kínált bankszámla piacvezető.

 

Az ügyintézéshez vegye fel velünk a kapcsolatot és teljes körű kiszolgálást kap:

 

 

Credit Entry Group Kft.

1149 Budapest

Nagy Lajos király útja 125. III/11.

 

06-1-422-0753

ugyfelszolgalat@creditentry.hu

www.creditentry.hu

 

Elérhetőségek

Credit Entry Consult Kft. Nagy Lajos király útja 125. 1149 06/1-422-0753 Fax: 06/1-422-0754 Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. Irodánk a Nagy Lajos király útja és Szugló utca sarkán lévő irodaházban a 3. emeleten található. Bejárat a Ribizli cukrászda mellett. Kaputelefon: 9-es és csengőgomb!